Álom

Beköszöntött a tél. Fentről elég félelmetesnek tűntek az égbe karmoló toronyházak, a városok forgalmas útjain száguldozó autók serege. A hópihék összefogózva ugráltak le, kissé gyávák voltak, hogy ebbe a sűrűn lakott városba szálljanak alá. Ezért aztán aki korán ébredt, hatalmas pelyheket láthatott, ha kinézett az ablakon.
Józsi bácsi arcára barázdákat rajzolt az idő. Reszketeg kezével elhúzta a függönyöket a szobában.
Képes volt gyermeki csodálattal jó negyed óráig bámulni a havazást. Közben fontolgatta, mit tegyen.
Elég-e csak elsöpörni a frissen esett havat, vagy lesz annyi, ami már lapátolást követel. A lapátolás gondolatára derekába nyillalt a fájdalom. Döntött. Kómotosan készülődni kezdett. Tejet melegített, majd a régi kenyérből egyforma kockákat szórt a gőzőlgő bögrébe. Sok éve már ezzel kezdi a napot. Mindig van otthon régi, és új kenyér. Új kenyér, friss, ropogós a főétkezésekhez, és régi, szárazabb, aszottabb, mint ő maga: a reggelihez. Jóízűen evett, mint aki királyi lakomát falatozgat.
Negyed óra múlva már vízhatlan kabátban, bélelt bakancsban, seprűvel felfegyverkezve végezte a hajnali tornagyakorlatot. Mire végzett a nap is felkelt.
-No, te is felébredtél? - kacsintott felfelé a bácsika.
A végére alaposan kimelegedett és el is fáradt.Kivette a napi sajtót a postaládából, és besétált a házba. Húzta, húzta az ágya magához.
-Ej, hát mit hoz még ez a fránya öregség? - pöffögött - az éjjeli álmatlanságot már megszoktam, ebéd utáni csendes pihenő, rendben, de délelőtt lefeküdni, micsoda dolog!
Kávét főzött, leült és elolvasta a híreket. Majd becammogott a szobába, és bekapcsolta a számítógépet. Akkurátusan ellenőrízte, összehasonlította a híreket az újságban olvasottakkal. Mérgelődött egy sort, micsoda egy világban élünk, hogy igazodjon ki az ember ezen az összevisszaságon.
Unokája "kütyütudós" volt -ő találta ki ezt a nevet, mert az informatikus túl idegen volt neki-, és addig-addig rágta a fülét, míg megtanította a "kütyü" használatára. Nem bánta meg, sőt.
Csengettek. Magára kanyarította szürke gyapjú kardigánját, és kinyitotta a bejárati ajtót.
A futár meghozta az ebédjét. Váltott vele két-három mondatot, majd elköszönt tőle.
Ebéd után aztán megengedte magának a pihenést.
Álmot látott.
Állt a fátyolos hóesésben és kirajzolódott egy hosszú, kanyargós lépcső, ami pelyhekből állt össze, és az égig ért. Elindult felfelé, majd félúton így gondolkozott.
- Minek nekem ez a grádics, minden tagom sajog, liftet szeretnék inkább.
Abban a szent pillanatban a lába előtt megjelent egy igazi jéglift. Átlátszó falai voltak, és gyönyörűen csillogott. Ahogy beszállt lepillantott a városra, ahol eddig élt. Hó takart be mindent. Elfedte a bűnöket, a koszt, az unalmat. Széppé, ártatlanná varázsolt mindent.
Amint felért, meglátott egy kaput. Elképzelése szerint itt Szent Péternek kellett volna állnia.
Ehelyett egy sárga cetli éktelenkedett a közepén.
-Kedves Józsi bácsi, dolgom akadt, a kapu érmével működik, ha bedobod a mennyei érmét, automatikusan kinyílik. Benn találkozunk, üdvözlettel: Szent Péter
-Mi a fene! - modernizálunk, fejlesztünk, újítgatunk! - egy kis mormogás még ide is belefér, de igazából tetszett Józsi bácsinak,amit látott.
- No, jól van, de hol van az az érme?-nézelődött körbe. Meglátott az asztalkán egy laptopot. Már nem is csodálkozott. Bekapcsolta, és láss csodát, mi történt!
Amikor benyomott egy számot, mondjuk az ötöst, ötéves korából emlékeket látott a kijelzőn. Véletlenszerűen behozott különböző életéveket, volt olyan, amire már nem is emlékezett.
Aztán észrevette, hogy más szisztéma szerint is lehet csoportosítani az életében történt eseményeket.Végignézte a jócselekedeteit. A hibáit, a gondolatait, különböző érdekes szempontok szerint. Eljátszott ezzel a rendszerrel. Összességében elégedett volt, azzal, amit látott. Jó ember volt.
Órák teltek el, észre sem vette. Egyszer csak csillingelést hallott. Hát a laptopból esett ki valami. Lehajolt, hogy felvegye. Egy fényes, angyalt ábrázoló érme volt.
Az érmét bedobta a kapun található kis résbe, majd lassan, hangtalanul mozdulni kezdett a tolóajtó. Finom fénycsík jelent meg előtte. Hívogató muzsika szólt bentről. Ahogy egyre jobban kitárult a kapu, úgy lett egyre fényesebb. Körbeölelte és simogatta. Belépett.
...és ekkor a házban, az ágyában egy hosszút szippantott a hideg, téli levegőből és lassan kifújta. Kinyitotta a szemét, felébredt. Mosolygott, már mindent értett.