November elsején, kései reggeli után kedvesem egy Normafai sétára invitált. Az időjárás novemberhez képest enyhének ígérkezett, napsütéses, szép, őszi napnak néztünk elébe.
Ahogy zötyögtünk busszal felfele, párom megjegyezte, hogy teltház lesz. Szerencsére még minket is elbírt a hegy. :-) Valóban sokan voltak, családok gyermekekkel, párok kutyával, ki biciklivel, ki termosszal felpakolva.
A merre induljunk kérdésre beugrott, hogy innét indul (vagy ez a vége - csak nézőpont kérdése) a Mária-út, amit korábban már a barátom megjárt, és elbeszélése nagy hatással volt rám.
Sokan talán nem is tudják, hogy Szűz Mária a magyarok védelmezője." Szent István halála előtt végrendeletében Nagyboldogasszonyra hagyta az országát. Ez a végső felajánlás nem imádságos kérés csupán. Bár Szent István már életében több ízben kérte a Szűzanya pártfogását maga és nemzete számára, de végakarata sokkal több volt ennél: nem csak könyörgés volt ez a Világ Királynője felé, hanem tényleges végrendelet, amellyel az ő kezébe, hatalmába adta országát, hogy valódi örökösként óvja, védje és kormányozza mindörökké." Forrás: itt
Szent Anna réten egy engesztelő kápolnának kellene állnia. Ezt Jézus kérte Natália nővéren keresztül, mely üzenetet Mindszenty József hercegprímás esztergomi bíboros érsek vizsgáltatott ki, és hitelesnek ismert el. (
A Világ Győzelmes Királynője engesztelő kápolna alapköve már megvan.(zárójelben jegyzem meg: van még mit pótolni...) Mi ugyan nem találtuk meg (mármint az alapkövet), de azért nagy lelkesen elindultunk követve a jeleket. Fehér alapon lila M betűt kellett követni, melynek középső szára át van húzva, ami jelenthet keresztet, és azt is, hogy a Mária útnak két ága van. Lefele a hegyről, be a sűrű erdőbe. Meredek út, de izgalmas, örültem, hogy elhagytuk a tömeget, hiszen egy zarándoklat, legyen bármilyen rövid is, mégiscsak a belső béke megtalálásáról szól. Keveset beszélgettünk, hiszen csend is kell ahhoz, hogy a lélekről leszakadt darabok újra egybeforrjanak. A városba érve is mindig felbukkantak a jelek, hol egy villanyoszlopon, hol egy kerítésen, biztosítva, hogy az igaz úton járjunk. A véletlen (persze tudjuk, hogy nincsenek véletlenek) az utunkba sodort egy emlékhelyet. Ahogy haladtunk lefele, egy néni kijött egy kis házból -legalábbis elsőre annak nézett ki, és egy vödör vizet öntött ki az utcára. Kedvesem próbálta megkerülni a tócsát, én pedig megálltam, hogy megvárjam míg lefolyik. Akkor láttam meg a márványképet, és szóltam is páromnak, hogy várjon. Megtaláltuk Mária-kútját: a legenda szerint a második világháború alatt egy kisfiú a kútba esett, és csodával határos módon életben maradt. Rendezett, növényekkel teli kiskertben található a kút, felette kicsi harang, körülötte félkörben egy kőkerítés, melybe márványból faragott képekben Jézus keresztre feszítésének egyes jelenetei, mindegyik felett kereszttel. A márványkép, amit elsőnek észrevettem a falba van faragva, és Szűz Máriát ábrázolja a kisdeddel. Akkor vettem elő a már induláskor spontán eltett mécsest és gyufát, majd egy erre hasznosított falfülkében gyújtottuk meg a gyertyát. A fal másik oldala tele hála-táblácskákkal, de azért gondolatban még akárki felteheti a magáét. Aztán továbbhaladva vettük észre, hogy amit kis háznak véltünk felülről, az lefelé haladva egy egész nagy kápolna. Itt egy kicsit megpihentünk, majd folytattuk utunkat rendületlenül. A végén a városmajori parkban kötünk ki, szintén egy templommal és mécsesgyújtással zárva a zarándoklatot.
Nagyjából 3 km-es a túra, sétálva, meg-megállva, nézelődve, merengve kb. 3 órát tesz ki. Eltévedni közben lehet, de nem kötelező.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése