2011. szeptember 3., szombat

Virslis tarhonya avagy a vér kötelez...

Vannak ételek, amiket soha nem tanulunk meg elkészíteni, mégis tudjuk. Talán az egyszerűsége miatt, talán emlékeinkben él az ízkombináció, talán a vérünkbe van kódolva. Visszagondolva ezt az étket sem a nagymamám, sem anyum nem adta nekem, menzás sem nagyon voltam, szóval csak a vér-kódra tudok gondolni, mindenesetre, pár hete eszembe jutott, és azóta már többször ettük két-pofára, ha szabad így fogalmazni.

Kissé pironkodva ugyan, (hiszen ez nem is recept, annyira egyszerű) de leírom, ahogy én készítem:
-egy nagyobb vöröshagymát olajon üvegesre pirítok
-hozzáadom a tarhonyát (én ezt a sörétest szeretem nagyon, annak ellenére hogy a nagymamám készített házit, és az esetek többségében a házi dolgok sokkal finomabbak a gépinél), sajnos még mennyiségeket sem tudok, annyira érzésből megy az egész.
- a tarhonyát is kicsit pirítom mielőtt dupla mennyiségű vízzel felöntöm. 
- alacsonyabb lángra veszem a tüzet, sózom, borsozom, egy kis csemege piros aranyat is nyomok bele, és hagyom, hogy a tarhonya magába szívja a vizet, és megpuhuljon.
- amikor már majdnem kész, 2 pár virslit felkarikázok és hozzáadom a tarhonyához. 
- csalamádéval, gyöngyhagymával, vagy bármilyen savanyúsággal az igazi





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése