2011. március 30., szerda

rizs és kacsa

"Japánban körülbelül 10 éve olyan rizstermesztési eljárást vezettek be, amely azóta rohamosan terjed. Gazdálkodók tízezrei követik Japánban, és Ázsia más országaiban is. Miután kiültették a rizsdugványokat az elárasztott rizsföldekre, kacsákat eresztenek rá. Sohasem bántják a kacsák a rizst, viszont megeszik a kártevő rovarokat, csigákat, gyommagvakat, és kiszedik a gyomokat is. Közben kotorva a talajt levegősebbé, lazábbá teszik. Továbbá a rizsföldön a kacsán kívül még egy hal is megél, amely a kacsák ürülékével és algákkal táplálkozik. A kacsák és halak ürüléke trágyázza a talajt. Önmagát fenntartó természeti rendszert alkot a rizsföld, amelynek rizs, gyomok, rovarok, hal és kacsa egyaránt része. Ilyen rizsföldön a termésátlagok legalább 20-50%-kal magasabbak, mint a hagyományos módszerrel művelteknél. Továbbá nagy nyereség a kacsa is, amelynek alig kell máshonnan táplálékot vásárolni. Emellett a gazdáknak jóval kevesebbet kell dolgozniuk, nem kell gyomlálniuk, vegyszerezniük sem.
Kínában csaknem hatvanezer hektáron, parasztok tízezrei bevonásával végeztek kísérletet, ami megmutatta, hogy a fajtabeli változatosság segítségével elkerülhetjük a vegyszerek alkalmazását, és egyben jelentősen növelhetjük a hozamokat. Ugyanazokba a táblákba kétféle rizst vetettek. Egyik, az értékesebb fajta, nehezebben termeszthető, mert egy gombabetegség komolyan veszélyezteti a termést, a másik egy közönségesebb rizsfajta, amelyet a fenti gombabetegség nem támad meg. Úgy vetnek, hogy a értékesebb rizs sorai közé több sor közönséges rizs kerül. Ezzel a értékesebb rizst támadó gombafertőzés mértéke a huszadrészére csökkent. Ennek oka az, hogy a magasabbra növő értékesebb rizs több napfényt kap, és a gombaspórák nagyobb távolságokra nehezebben terjednek. Mivel a kis parcellákon a parasztok úgyis sarlóval aratnak, kétféle rizs szétválogatása nem okoz különösebb gondot. Ezzel az egyszerű eljárással egy adott területen vegyszerek alkalmazása nélkül 14%-kal nőtt a parasztok jövedelme.
Az Egyesült Államokban különböző fajtájú búzákat vetettek ugyanabba a táblába. Keverten takarították be a termést, és kevesebb vegyszer felhasználásával magasabb termésátlagot kaptak. Ez a kiskertekben gazdálkodók számára is jól ismert. Ha megfelelően választott növényeket termesztünk egymás mellett, a kártevők és a betegségek jóval kevesebb gondot  okoznak. Ehhez viszont még sok kutatásra van szükség, és közkinccsé kell tenni az erre vonatkozó ismereteket."

Végh László-Szám Dorottya-Hetesi Zsolt: Utolsó kísérlet Híradás a Föld állapotáról

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése