2011. február 19., szombat

Hamis a Baba

Kedves barátaimmal esett meg az alábbi kis történet:

Főszereplők:
anya
anya húga
apa
gyermek


Felnőtt főszereplőink elhatározták, hogy meglátogatják ismerősük újonnan nyílt kocsmáját.
Kocsival mentek azzal az elhatározással, hogy a lányok iszogatnak egy kicsit, majd apa hazavezet.
Mihelyt beléptek a kocsmába, anya így szól: - Adj valami igazán ütőset!
A kocsmáros, ismerve ezen a téren veterán versenyzőinket, elővett egy több éves 80% alkoholtartalmú rumot. 1-1 kupicával a csajok fel is hajtottak. Majd nagy lelkesen kérték a következő kört. Aztán belekapaszkodtak az asztalba, mert a világ önálló életre kelt és elindult. Mielőtt még észbe kaphattak volna a 3. rund is kiöntve várt rájuk a pulton. Anya némi pihenő után összeszedve minden erejét, szól kedvesének, hogy szégyen ide - szégyen oda, de ő már többet képtelen inni. Hát apa sem volt rest, azt mondja ezt a méregdrága nedűt itt nem hagyjuk, ha már kitöltötték. Azzal nekiesett a feladatnak. Elmondása szerint, mintha smirglipapírt nyomtak volna le a torkán, úgy marta végig szervezetét a szesz.
Mint ahogy ez lenni szokott: bátorságot is hozott magával az italozás, s némi pihenő után kitalálták, hogy hazatérnek otthonukba. A kocsiig egyenes út vezetett, be is indította apa a motort, majd egy gyors ajtónyitással kidobta a betolakodott rókát.
Mivel a bátorsággal más nem járt, a világítást nem sikerült felkapcsolni. Márpedig az autóval még megfordulni is kellett a parkolóban. Hát mire a sofőr észbe kapott, hogy többet láthat, ha megnyom egy bizonyos gombot a műszerfalon, addigra már a rózsaágyásban landoltak. Főhőseink busszal tértek haza.
Otthon aztán várta őket a meglepetés. Gyermekük nagy duzzogva kijelentette, hogy a másnapi! (akkor már igencsak kezdtek benne lenni a másnapban) házi feladat rongybabát készíteni, de ő ezt nem csinálja meg, akkor sem, ha egyest kap.
Mit volt mit tenni, hárman nekiálltak a rongybabának - még mindig erősen ittas állapotban. Mindenesetre jó hangulatban telt az éjjel: anya kiszabta az anyagot, húga körbeszegte, aztán amennyi vattát bele tudtak tuszkolni, annyit beletömtek. Apa vállalta az arc megrajzolását, végül nevet adtak neki: Misi.
Másnap a gyermek elvitte házi feladatát az iskolába, és azzal érkezett haza, hogy pár másik babával együtt kiállították az ő Misijét is, sőt délután a szülők is megnézhetik a remekműveket.
A "Misi-gyártók" megérkezvén a kiállításra, láttak remekbe szabott babákat porcelán-arccal, "Walt Disney tökéletességű" plüssöket, majd Misit, melynek teste, mint a rendőrségi helyszínelők által körberajzolt hulláé,a végtagok kifacsarodva, az egyik szeme, háromszor akkora, mint a másik. Anya és apa összenéztek, majd nagy hirtelen a kijárat felé vették az irányt.
Az utolsó pillanatban a tanár odalépett hozzájuk: -Ezen legalább látszik, hogy a gyermek készítette!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése